Múlt héten június 5én szerdán éppen jól megérdemelt szabadságomat töltöttem és ebéd után kaptam egy hívást egy ismerősömtől olyan fél egy – egy körül. Gyorsan felkaptam, mint ahogy általában mindig aztán a szokásos “igen, mondjad”. Kedves ismerősöm érdeklődött-e esetleg ráérnék-e egy fordításra most így rögtön, mert hogy jönnek portugál újságírók és nekik kellene segíteni. Reflex válasz, hogy nem tudok porutgálul de persze angolul is jó volt, szóval vártam a további információkat. A portugál újságírók épp Gyöngyöspatára igyekeztek találkozni a polgármesterrel Juhász Oszkárral, akiről mint tudjuk Jobbik párttag. Gyöngyöspatára már régóta akartam menni, mert amikor a konfliktus volt én nem voltam. Azt hiszem akkoriban kezdtem még csak aktivistáskodni. Mostanában ha ilyen eset lenne, valószínüleg egyből lent lennék. Amikor meghallottam, hogy Gyöngyöspata, azért összeugrott a gyomrom, azonnal ellepték a gondolataimat az egyenruhák, bakancsok, kutyák, rasszizmus, este majd visszajönnek, grasszálás, erőszak, gyűlölet szóval nem a legkellemesebb gondolatok. Az már csak a ráadás volt, hogy a polgármesterrel akartak találkozni. Még jobban görcsbe rándult a gyomrom. Mindenesetre igent, mondtam, mert nem mindennap jön szembe egy ilyen lehetőség. Kíváncsi vagyok, tudni akartam, hogy mi van ott lent, milyen ez az Oszkár. Tartottam tőle, hogy esetleg felismer és már erre reagál valamit. Nem tudtam telejs mértékben mire számítsak. Eléggé ideges voltam, főleg hogy így kvázi a semmiből jött egy ilyen lehetőség. Nem lehetett nemet mondani tényleg.
Odafelé igyekeztem, kikérdezni az újságírókat, hogy mégis mit szeretnének, mi a céljuk, mit tudnak stb. Nem mondom, hogy teljes mértékben képet kaptam a céljukról, másrészt egy kicsit azt éreztem, hogy nincsenek telejsen tisztában a körülményekkel. Már akkor furcsáltam, amikor biztosra állították, hogy JO sííta muszlim de mivel annyira biztosak voltak magukban én meg nem annyira ismertem Jo életét rájuk hagytam.
Mielőtt megérkeztünk volna még felhívtam Oszkárt, hogy jelezzem késünk de azért megyünk. Elég furcsa volt a telefonban, nevemet szándékosan nem mondtam, mert hát sosem lehet tudni. Nem akartam, hogy az “akció” a személyem miatt legyen fuccs.
Mire megérkeztünk már kifejezetten ideges voltam. A célom az volt, hogy bármit is mondjon bármi is történjék igyekszem neutrális maradni. Végülis nem, azért hívtak, hogy tüntessek a polgármester irodájában. Külön értelmét sem láttam volna ebben a helyzetben, másrés5t pedig tényleg a kíváncsiság hajtott. Aztán végre eljött a pillanat, jön bemutatkozunk, igyekszek nagyon udvarias és illedelmes lenni, ahogy tőlem telik, végül megegyezünk, hogy az irodájában lesz az interjú.
Az irodájának berendezésén most így utólag visszagondolva nem is tudom miért lepődtem meg. Sarokban Horthy mellszobor, egyik asztalon kereszt Trianon felirattal, zászlók (magyar, székely, IRÁNI etc.), másik asztalon Jézus arcképe tölgyfából kifaragva, nagy Magyarország térkép, de minden nagyon rendezett, mondhatnám, hogy katonás rendben van.
Mielőtt elkezdjük az interjút, jelzi, hogy ő azért felvenné, mert tudja, hoyg a nyugati sajtó csak egy lehúzó negatív kampányt akar készíteni róla. Fordítom. Gondoltam magamban, hogy ennél jobb indulást el sem képzelhettem volna. Az újságíró egy elég rossz kezdéssel ezek után meg is alapozta, hogy JO teljesen befeszüljön, és csak azokat a panel mondatokat mondja el, amiket gondolom valami kommunikációs training keretében tanítottak meg neki. Sajnos kifejezetten ügyes volt és egyáltalán nem vallott színt semmiről, terelt, a jó dolgokat részletezte. Ilyen értelemben le a kalappal. Elég jól állta a sarat. Az újságíró első kérdései között a hol van az iráni zászló többször szerepelt, amit kifejezetten ballépésnek tartottam de mivel én csak fordító voltam, igyekeztem ezt nem bírálni mégiscsak ő az újságíró gondoltam. Aztán később mégis kiléptem ebből a szerepből, mert ő egyáltalán nem érezhette, érthette a nyelvi korlátok és az egyebek miatt, mire hogy reagál JO. Egyik kedvenc válaszom az volt, amikor a romákról kérdeztük, hogy úgy gondolja képviseli-e a romákat is. « Én, Gyöngyöspata polgármestereként, képviselem mind azt a 2700 lakost, akinek itt van lakóhelye. Nem látok, roma vagy nem roma embereket, én csak embereket látok. A közösség szempontjából pedig olyanokat látok, akik építik a közösséget és olyanokat, akik nem. » Egy lány korábban hasonlót mondott , csak akkor éppen a buzikról beszélt, szóval ez erősen benyomta rajtam a gombot. JO sokat beszélt, az elért eredményekről, a sok gyümölcs földről amivel munkát adnak a helyieknek, a felállított rendőrségi állomásról (18fő) meg az ilyen-olyan mezőőrségről és polgárőrségről. Külön kitért arra, hogy szigorítani szeretné a jogsértések következményeit. Egy település polgármestereként mondjuk, azért mégsem eszközölhet Btk. Módosítást, szerencsére.
Kérdeztük, a nemezeti összetartozás napjáról is, ugye, ami a látogatásunk előtti nap volt. Gyorsan rá is tértünk a területi követelésekre. Azt mondta, azért kell emlékeznünk Trianonra, mert majd az utódgenerációnak reméli, eljön a lehetőség, hogy visszaszerezhesse a területeket. Ezt mégis ő , hogy képzeli, nem volt hajlandó megválaszolni, de azért azt meghagyta, hogy ha a 150 éves oszmán megszállás után visszaszereztük a területeinket, majd sikerülni fog ez megint. Érdekes indoklás gondoltam.
Vagy egy órát voltunk bent nála, amit én napoknak éreztem. Sok kitérő válast adottz de a szemében lehetett látni, mit is gondol igazán. Játszott végig, csak amikor kiléptem a fordítói szerepkörből tudtam egy kicsit közel férkőzni hozzá és néha éreztem, hogy na most áttörtem a kommunkációs training alatt felállított falat. Valószínűleg az elejétől jobban kellett volna ezt a szerepet képviselnem de nem tudtam, hogy ez mennyire lenne jó ötlet. Az interjú után kifejezetten fáradt voltam, ennyire már régen konctráltam be kell valljam. Valószínűleg a tanulásban ez a hozzáállás sokat segítene most így vizsgaidőszak közepén. Nagyon nehéz visszatartani az elemi érzéseimet, de most tényleg nem ez volt a cél. Muszáj volt látnom, beszélnem vele. Tudni akartam, hogy milyen egy ilyen ember. Nem mondom, hogy kiismertem, de bizonyos, hogy közelebb kerültem a megismeréséhez, mintha nem találkoztam vele. Köszönöm a lehetőséget.
ja a legfontosabb: nem volt bajusza :)